A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy büntetett előéletű 48 éves kaposvári férfi és egy 38 éves kaposvári nő ellen, akik az utcán verekedtek össze korábbi családi sérelmeik miatt.

A vádlottak 2016. évben ismerkedtek meg, majd élettársi kapcsolatukból 2017-ben gyermekük is született. A férfi szabadulását követően 2019 januárjától ismét összeköltöztek, azonban I. rendű vádlott italozó életmódja és agresszív viselkedése miatt a nő 2 hónap múlva gyerekeivel együtt elhagyta a közös otthont.

2019 áprilisában a vádlottak véletlenül összetalálkoztak egy kaposvári dohánybolt előtt, ahol először szóváltás alakult ki közöttük. A nő nem csak hangosan szidalmazta és provokálta a férfit, hanem követni is kezdte, majd ruházatát rángatta, vállát, hátát ütötte és egy szemetes konténernek lökte. A veszekedés azonban nem ért véget, a férfi is lökdösni kezdte a nőt, továbbra is kölcsönösen szidták egymást, végül a férfi többször ököllel arcon ütötte korábbi élettársát, aki az ütések következtében 8 napon túli orrcsont töréses sérülést szenvedett.

A többszörös visszaeső férfivel szemben az ügyészség 2 évi fegyházbüntetés és 3 évi közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, míg társával szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.

Címkék: ver, élettárs, erőszak, ítélet, börtön, család, kék hírek