A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 61 éves kaposvári férfival szemben, aki erőszakkal akarta megszerezni egy piacra tartó idős asszony pénztárcáját Kaposváron.

Az ittas állapotban lévő férfi 2019 júliusában felfigyelt a szatyraival piacra tartó 82 éves asszonyra és elhatározta, hogy megszerzi az értékeit. Ennek érdekében a járdán elállta az útját, majd amikor a sértett megpróbálta kikerülni, megragadta a csuklóját, míg a másik kezével igyekezett megszerezni a sértett - mobiltelefonját és pénztárcáját is tartalmazó - kézitáskáját, akinek azonban még volt annyi lélekjelenléte, hogy azt a háta mögé tette.

Ekkor a vádlott kirántotta az asszony másik kezében lévő szatyrát, amitől a sértett ugyan elvesztette az egyensúlyát, de nem esett el. Az idős nő ekkor hangosan kiabálni kezdett, mire a férfi elővett egy konyhakést és azt a sértettre irányozva tartotta. A nő kiabálására felfigyelt egy ott dolgozó munkás, aki az asszony segítségére sietett, amitől a vádlott megijedt, a sértett szatyrát a helyszínen hagyta, a kést eltette, majd elhagyta a helyszínt.

Az asszony segítségére siető férfi ezután a vádlott után ment, akit egészen addig követett amíg a rendőrök a helyszínre értek, ahol elfogták és őrizetbe vették a férfit. Az ügyészség ezután indítványt tett a vádlott letartóztatására, melyet a bíróság elrendelt.

Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyház fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, a bíróság a szabadságvesztés tartamát 6 évben állapítsa meg.

Címkék: vádlott, rabló, rablás, kés, idős, piac, kék hírek