A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal az 54 éves többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki kaposvári irodákat tört fel az ott őrzött nagyobb összegű készpénz megszerzése érdekében.

A vádlott 2018 nyarán Kaposváron, a Raktár utcában ment be egy irodaépületbe, ahol feltörte az egyik bejárati ajtót, majd kibontott egy gipszkarton falat azért, hogy a sértett cég bevételeihez hozzáférjen. A férfi átkutatta az irodát, azonban a bűncselekmény elkövetése közben megzavarták, ezért nem találta meg az ott őrzött közel 1 millió forint összegű készpénzt.

A Baranya megyében élő férfi ezután 2019 májusában tért vissza Kaposvárra azzal a szándékkal, hogy kifoszt egy Bajcsy-Zs. utcában található irodaépületet. Ennek érdekében a kora esti óráktól egészen hajnalig várt a megfelelő pillanatra, ekkor felfeszítette az épület bejárati ajtaját, lefújta az ott üzemelő biztonsági kamerát, majd behatolt az egyik irodába. Innen magával vitt egy páncélszekrényt, melyben több mint 9 millió forint készpénz volt.

A vádlottat azonban a kaposvári rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták, majd a lakásában megtartott kutatások során a lopott pénzből több mint 6,5 millió forintot megtaláltak, így a kár nagyrészt megtérült. Ezt követően az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte az őrizetbe vett vádlott letartóztatását is.

Az ügyészség a 2019 májusa óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, a bíróság a börtönbüntetés tartamát 4 évben állapítsa meg. 

Címkék: iroda, betörés, kaposvár, kék hírek