A Kaposvári Járási Ügyészség két bűnügyben is őrizetbe vételük alatt, gyorsított eljárásban állított bíróság elé azokat a vádlottakat, akik vagyon elleni bűncselekményeket követtek el Kaposváron és környékén.

Az egyik többszörösen büntetett előéletű vádlott 2019 szeptemberében a zselickislaki szőlőhegyben tört fel három pincét, és volt, ahová többször is visszament. A vádlott a pincékben jellemzően bort, konzerveket és üzemanyagot zsákmányolt, de olyan is előfordult, hogy pb-gázpalackot vitt magával.

Az ügyészség a nyomozás során őrizetbe vett vádlottat, annak 72 órás tartama alatt a Kaposvári Járásbíróság elé állította. A bíróság - a váddal egyezően - 3 rendbeli lopás vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, akit 60 nap elzárásra ítélt. Az ügyész az ítélettel szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést.

A másik ügyben az 50 éves kaposvári férfinak - aki 2018 februárjában került korábbi börtönbüntetéséből szabadlábra - azért kellett felelnie, mert 2019 szeptemberében Kaposváron egy nyitott állapotban leállított gépkocsiból több mint 150 ezer forint készpénzt lopott el.

A különös visszaesőnek minősülő vádlottat az ügyészség kezdeményezésére a nyomozó hatóság őrizetbe vette, majd a 72 órán belül bíróság elé állított férfit a bíróság a kiszabható maximális tartamú elzárásra - 90 napra - ítélte. Az ügyészség a vádlott terhére, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében fellebbezett.

Címkék: vádlott, visszaeső, börtön, lop, tolvaj, kék hírek