Sávolyon, 2019. október 20-án este egy férfi italozás közben összeveszett a nagybátyjával, ezért többször arcon ütötte. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a 33 éves helyi lakost a helyszínen elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol október 21-én súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét pedig azzal indokolta, hogy a veszekedés során elgurult nála a gyógyszer.

 

A járőrök 2019. október 21-én 18 óra 41 perckor Balatonlellén igazoltattak egy 51 éves helyi lakost. Megállapították, hogy A. János ellen a Fővárosi Törvényszék elfogatóparancsot adott ki, mivel a rá lopás miatt kiszabott közérdekű munkát nem teljesítette.

A rendőrök a férfit elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, majd a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

Címkék: közérdekű munka, bilincs, köröz, őrizet, elfog, verekedés, sérül, kék hírek