Október 17-én vette kezdetét az a három napos komplex védelmi igazgatási gyakorlatot, melyet a Somogy Megyei Védelmi Bizottság és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartott a megye járási mentőcsoportjainak. A program elméleti felkészítéssel kezdődött, majd gyakorlattal folytatódott.

A feltételezés szerint a megye területén hullott nagy mennyiségű csapadékvízzel a talaj telítődött. Ennek következtében a Balaton déli partján lévő belvízvédelmi szivattyúállomásokat már III. fokú készültségben üzemeltették a vízügyi szervek. A folyamatosan emelkedő belvízszint veszélyeztette Fonyódon, Balatonbogláron, Balatonföldváron és Siófokon a mélyebben fekvő, part menti utcákat. De Barcson is gondot okozott a csapadék, ahol a felgyülemlett víz a Dankó, Segesvári és Arany János utcákból nem volt képes elfolyni. Az érintett településrészen mintegy 100 ingatlant öntött el a víz, valamint további 60 ingatlan került veszélybe.

A Somogy Megyei Védelmi Bizottság operatív törzset működtetett a kialakult helyzet kezelésére, valamint a siófoki és a barcsi helyi védelmi bizottságok munkájának koordinálására. Az operatív törzsek a kialakult helyzetről közleményekben tájékoztatták egymást. A helyi operatív törzsek cselekvési tervet készítettek, határozati javaslatot terjesztettek elő, végrehajtották az önkéntes műveleti tartalékos állomány és a járási mentőcsoportok riasztását, ezen felül előkészítették a lakosság tájékoztatását.


Fotók: SMKIFotók: SMKIFotók: SMKIFotók: SMKIFotók: SMKIFotók: SMKI
Fotók: SMKI
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az eseménysorozat végén dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott kiemelte: a hatékony megelőzés, felkészülés és beavatkozás alapja, hogy az események kezelésében érintett szervek, szervezetek ismerjék a települések valós veszélyeit. A járási mentőcsoportok 2013-ban azzal a céllal jöttek létre, hogy az adott járás területén, együttműködve a hivatásos szervekkel, megakadályozzák és felszámolják a katasztrófákkal járó károkat, következményeket. A mai napon az egységek ismét bizonyították, hogy felkészültek a természeti katasztrófák következményeinek enyhítésére.

Értékelőjében Wéber Antal tűzoltó dandártábornok elmondta: a mentőcsoportok 2014-ben már megfeleltek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által a mentésbe bevonható hazai önkéntes mentőszervezetek részére kidolgozott szakmai követelményeknek. A járási mentőcsoportok az adott területet leginkább veszélyeztető hatások elleni védekezésből szereztek minősítést. Somogy megyében 8 járási mentőcsoport működik, a mai gyakorlaton mindegyik eredményesen helyt állt.

Az esemény egyben nemzeti újraminősítő gyakorlat is volt, amelyet a mentőcsoportoknak ötévente kell teljesíteni. A megszerzett minősítés alapján a rendkívüli időjárási események, a vízfolyásokon levonuló árvizek, valamint a helyi vízkárok elleni védekezésben Somogy megye valamennyi járási mentőcsoportja továbbra is bevethető, így erősítve a hivatásos katasztrófavédelmi szervek munkáját - írja a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Címkék: mentőszervek, járás, gyakorlat, katasztrófavédelem, somogy, kék hírek