A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt gyorsított eljárásban – őrizetbe vétele alatt - állította bíróság elé azt a kaposvári fiatalembert, aki kifosztott egy alvó nőt az egyik kaposvári parkban.

A sértett részt vett az egyik 2019 szeptemberi nyárbúcsúztató rendezvényen, majd a belvárosban szórakozni indult és italozni kezdett. Miután érezte az elfogyasztott alkohol hatását, taxival haza akart indulni, azonban a vádlott csatlakozott hozzá és sétálni kezdtek.

A séta során elértek a Rippl-Rónai téren található parkba, ahol a sértett a beszélgetés közben az egyik padon elaludt. A vádlott ezt kihasználva átkutatta a nő táskáját, amiből készpénzt, mobiltelefont, ékszert, szemüveget és okiratokat vett magához 50.000,-Ft-ot meghaladó értékben, majd a sértettet magára hagyta.

A Kaposvár közterületein működő és rendőrség által felügyelt térfigyelő kamera közül azonban több is rögzítette a gyanúsított és a sértett mozgását, így a nyomozó hatóság rövid időn belül azonosította és őrizetbe vette az elkövetőt.

A Kaposvári Járásbíróság a 2019. szeptember 13. napján megtartott tárgyaláson az ügyészség álláspontját osztva mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélt, melynek végrehajtását - pártfogó felügyelet elrendelése mellett - 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

Címkék: kamera, kifoszt, őrizet, bíróság, kék hírek