Tiszti kinevezéseket, elismeréseket és ajándéktárgyakat adott át augusztus huszonnyolcadikán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese a szervezet fővárosi központjában.

Az ünnepségen több mint harmincan vehették át első tiszti kinevezésüket Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, főigazgató-helyettestől. A tábornok ezután többeknek hősies helytállásukért elismerést adott át, emellett átnyújtotta a belügyminiszter és az országos katasztrófavédelmi főigazgató születésnapi ajándéktárgyait is.

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató Hősies Helytállásért elismerésben részesítette Koch József buszsofőrt. Június 28-án Tataházáról harminc hátrányos helyzetű gyermek nyolc felnőtt kíséretében táborozni indult Balatonszemesre. Siófok közelében a busz vezetője a visszapillantó tükörbe pillantva észlelte, hogy lángok csapnak ki a motortérből. Azonnal félreállt, leszállította az utasokat, majd a busz porraloltó készülékével megkezdte a tűz oltását, amit a többi autóstól kapott további készülékekkel el is oltott. Lélekjelenlétének, gyors reagálásának köszönhetően sem a gyermekek, sem a kísérők nem sérültek meg.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója 45 év munkaviszonyban töltött idő elismeréseként jubileumi jutalomban részesítette Greffer József tűzoltó ezredest, a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjét.

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató ajándéktárgy elismerésben részesítette 50. születésnapja alkalmából Györgyi Gyula tűzoltó zászlóst, a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét.

(fotó: BM OKF)

Címkék: hős, elismerés, katasztrófavédelem, kék hírek