A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Nemzeti Védelmi Szolgálat bűnügyi információi alapján összehangolt akciót szerveztek a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával csütörtökön, Enyingen.

Az ügy adatai szerint egy enyingi férfi és élettársa, egy siófoki nő tiltott kéjelgését kihasználva kitartatták magukat oly módon, hogy a prostitúcióból származó jövedelmet közösen élték fel.

A rendőrök a 39 éves férfit és 38 éves nőt otthonukban elfogták és előállították a főkapitányságra, ahol kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

R. Andort őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nővel szemben szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás.

Az egyenruhások a bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében a házhutatás során ékszereket, zálogjegyeket, műszaki cikkeket és mobiltelefonokat foglaltak le.

Címkék: enying, kitartottság, siófok, kék hírek