67-es 190819-191020 hirdetés
2019.08.25 - Vasárnap
Lajos, Patrícia

Kibontották falba épített széfet, milliókat vittek el 2019. Július 16. - Kedd 11:02 | Címkék: millio, kék hirek, széf, betör

Az ügyben két német férfi és egy magyar nő ellen emeltek vádat.

A Marcali Járási Ügyészség jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal és több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két német férfi és egy magyar nő ellen.

A Magyarországon élő 67 éves I. rendű vádlott tudta, hogy a vele munkakapcsolatban álló szintén német állampolgár sértett mikor nincs otthon és azt is, hogy értékeit hol tartja, ezért társával 2018 augusztusában betört a sértett házába.

Az I. és II. rendű vádlottak a sértett széfjét kalapáccsal, vésővel és késsel kivájták a falból és azt később a III. rendű vádlott segítségével a helyszínről gépkocsival egy külföldön tartózkodó ismerősük udvarára vitték, majd flexszel szétvágták és a közelben elásták.

A vádlottak a széfben majdnem 15 millió forintnak megfelelő értékű eurót találtak, amiből csak egy kisebb összeg lett meg.

A II. rendű vádlottal szemben nemzetközi elfogató parancs kibocsátására került sor, ami ez idáig eredményre nem vezetett, tartózkodási helye ismeretlen, valószínűsíthetően Dél-Amerikában tartózkodik. A Marcali Járási Ügyészség határozattal távollévő terheltnek nyilvánította. Az ügyészség a letartóztatásban lévő I. rendű vádlottal és német társával szemben végrehajtandó börtönbüntetést, indítványozott.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás