A Fonyódi Járási Ügyészség kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 33 éves férfi ellen, aki sajátos módszert kidolgozva lopott el több mobiltelefont országszerte.

A vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban többször elítélt vádlott olyan mobiltelefonok adás-vételével foglalkozó kisebb üzleteket szemelt ki, ahol az eladók figyelmét könnyen el tudta terelni.

A férfi 2018 augusztusától 2018 októberében történt letartóztatásáig Balatonfüreden, Budapesten, Érden, Veszprémben, Fonyódon és Tapolcán tért be több kereskedésbe, ahol az értékes mobiltelefonokat kikérte megnézni. A vádlott a telefonok szemrevételezése során vásárlási szándékot színlelt, majd azzal az ürüggyel, hogy készpénzt kell felvennie, az eladók figyelmetlenségét kihasználva a telefonokkal sietősen távozott.

A vádlott összesen 14 mobiltelefont lovasított meg több mint másfél millió forint értékben, amelyek többségét ismeretlen személyeknek, míg kettőt egy siófoki kereskedésben adott el, ahol a vételi jegyeken magát valótlanul tulajdonosként tüntette fel.

Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben előkészítő ülésen történő beismerése esetén 1 év 6 hónap börtönbüntetést szabjon ki és 2 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Címkék: ügyészség, mobiltelefon, tolvaj, kék hírek