A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat egy 66 éves asszonnyal szemben, aki közel 100 ember testi épségét veszélyeztette azzal, hogy az arra közlekedő vonat elé feküdt.

Az asszony 2019 februárjában kilátástalannak ítélt anyagi helyzete miatt akart véget vetni az életének, ezért úgy döntött, hogy a vonat elé veti magát.

Elhatározásának megfelelően a Szombathely-Pécs vasútvonal Somogy megyei szakaszán, az egyik vasút átjáróhoz biciklizett, majd a tilos jelzés és a vonat hangjelzése ellenére a vasúti pályára feküdt. A menetrend szerint közlekedő személyvonat vezetője észlelte a vádlottat, ezért a 60 km/h órával közlekedő szerelvényt vészfékezte, ennek ellenére a mozdony a pályakotró lemezével az asszonynak ütközött, és őt a pályatest mellé lökte.

Miután megállította a szerelvényt, a mozdonyvezető a balesetet hatóságoknak bejelentette és a vádlott segítségére sietett, akinek súlyos sérülései - így többek között sorozatbordatörése - keletkezett, melyekből azóta felépült.

A vádlott magatartásával bűncselekményt valósított meg, mert azzal, hogy a vasúti szerelvényt vészfékezésre kényszerítette, a vonaton utazók életét, testi épségét veszélyeztette, ugyanis a nagy tömege miatt nehezen és jelentős tehetetlenségi erő mellett vészfékezhető vasúti szerelvényben az utasok komoly sérüléseket is szerezhettek volna.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Ha Ön is úgy érzi, krízishelyzetben van, ingyenesen hívhatja a 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Címkék: vészfék, sín, vonat, öngyilkos, kék hírek