A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt két héttel az elkövetés után emelt vádat azzal a 22 éves balatonszabadi férfival szemben, aki erőszakkal akarta megszerezni egy idős asszony értékeit, de a sértett ellenállása miatt üres kézzel távozott.

A férfi 2019 februárjában a délelőtti órákban feszítővasat, csavarhúzót és munkáskesztyűt vett magához, majd egy Zamárdiban lévő családi házhoz biciklizett, mivel feltételezte, hogy onnan nagyobb értékeket tud zsákmányolni. A vádlott az egyik földszinti ablakot befeszítve jutott az ingatlanba, ahol mielőtt kutatásba kezdhetett volna, a nappaliban szembe találkozott a védekezésre idős koránál fogva korlátozottan képes, vékony testalkatú sértettel, akit megragadott és tőle erélyesen pénzt követelt.

A férfi azért, hogy a követelésének nyomatékot adjon, az ablak befeszítéséhez használt csavarhúzót az idős asszony torkához szegezte, aki ekkor segítségért kezdett kiabálni. A vádlott ezért befogta a sértett száját, majd a ruhájánál és kezénél fogva az emelet felé kezdte vonszolni. Az idős sértett azonban kitartóan ellenállt és folyamatosan segítségért kiabált, ezért a vádlott inkább a menekülés mellett döntött.

Az idős asszony segélykiáltásait a szomszédok is meghallották, így üldözőbe vették az előbb kerékpárral, majd futva menekülő vádlottat, és a siófoki rendőrök érkezéséig feltartóztatták. 

A Siófoki Járási Ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a letartóztatásban lévő, különös visszaeső vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabjon ki, melynek tartamát - amennyiben a vádlott a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról - 7 évben állapítsa meg. Az ügyészség az idős sértett kímélete érdekében indítványt tett arra is, hogy a bírósági mellőzze a személyes jelenlétét igénylő eljárási cselekményeket.

Címkék: rabló, Zamárdi, elfog, Balaton, kék hírek