Elméleti és gyakorlati tudásukról adhattak számot a diákok - életkori sajátosságuknak megfelelően - a katasztrófavédelem három nagy szakmai témakörében: a polgári védelem, a tűzvédelem és az iparbiztonság területén.

A nyolc állomáson zajló verseny feladatai között szerepelt a sötétben való tájékozódás, ügyességi próbatétel, környezetvédelem, mentési feladatok, eszközfelismerés, túlélő csomag összeállítása, elsősegélynyújtás, ár- és belvíz elleni védekezés, helyi vízkár-elhárítás.

Végül az általános iskolások közül a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, míg a középiskolás kategóriában a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói vehették át az aranyérmeket, megszerezve ezzel a megyei döntőn való részvétel jogát is.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A gyerekek játékos formában szálltak versenybe a győzelemért, miközben olyan tudást szereztek, amellyel nem csupán maguknak, de családjuknak és környezetüknek is segíteni tudnak.

Címkék: marcali, katasztrófavédelem, verseny, kék hírek, somogy megye