Tovább folytatódik a Somogy Megyei Önkormányzat és az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári központja közötti együttműködés az önkéntes területvédelmi tartalékosok toborzása terén.

Az elmúlt év megyei tapasztalatairól, az elért eredményekről és az idei tervekről Horváth Jenő őrnagy, a kaposvári központ parancsnoka és munkatársai tájékoztatták Huszti Gábort, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnökét.

A megbeszélésen elhangzott: a 2018-as év toborzási eredményei azt mutatják, hogy a nagy katonamúlttal rendelkező Somogyban a katonai pálya még mindig népszerű hivatás. Somogy megyében különleges érdeklődés mutatkozik a tartalékos katonai szolgálat, kiemelten pedig az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) szolgálat iránt.

2018 májusában, Barcson a 200. somogyi ÖTT és az ország 7000. tartalékosa is aláírta szerződését, ez a szám pedig folyamatosan nőtt azóta. Az ÖTT szerződést kötöttek tekintetében 2018-ban Somogy az első helyezést érte el a megyék között, így a szerződést kötöttek száma meghaladta a 300-at. Az ÖTT katonák a helyiek számára nyújtanak biztonságot és példamutatást szűkebb közösségük számára.

Idén a marcali és siófoki járási századok létszámának feltöltése ad feladatot a kaposvári toborzók számára. A katonai szolgálatvállalás iránt érdeklődők Kaposváron, a Baross Gábor u. 18/a szám alatti toborzó irodában kaphatnak részletes tájékoztatást, vagy a www.iranyasereg.hu honlapon.

Címkék: toborzás, honvédség, katona, Somogy, kék hírek