A 2018 júliusában hatályba lépett új Büntetőeljárási törvény lehetőséget teremtett arra, hogy a vádemelés előtt az ügyészség és a terhelt egyezséget kössön a bűnösség beismeréséről és ennek következményeiről.

Az új törvényi rendelkezés hatályba lépése után a terheltek és védőik számos olyan - elsősorban kis tárgyú súlyú bűncselekmény, így ittas járművezetés miatt indult - bűnügyben terjesztettek elő egyezségkötésre irányuló kezdeményezést, melyeket az ügyészség nem támogatott, mivel más eljárási formák alkalmasabbnak mutatkoztak a büntetőeljárások hatékony és időszerű befejezésére.

Az elmúlt időszakban azonban az ügyészség kezdeményezése alapján két olyan nagy tárgyi súlyú bűncselekmény miatt indult bűnügyben sikerült egyezséget kötni a terheltekkel, amelyekben érvényesülhet a jogintézmény célja, miszerint a terhelt aktív közreműködésével elkerülhető válik egy hosszadalmas és költséges bizonyítási eljárás.

Az első egyezséget a Somogy Megyei Főügyészség kötötte meg egy minősített kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított bűnügy terheltjével, míg a másik ügyben a Kaposvári Járási Ügyészségnek sikerült megegyezésre jutnia a jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével gyanúsított férfival, aki közel 16 millió forint adót mulasztott el megfizetni az állami költségvetésnek.

A megkötött egyezségben a gyanúsított a beismerő vallomás mellett vállalta, hogy a több millió forintos adóhiányt 2019 októberéig megfizeti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, melynek teljesülése esetén az ügyészség az egyezség alapján emelt vádiratában méltányos tartamú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tesz indítványt.

Címkék: egyezség, ügyészség, kábítószer, csalás, millió, kék hírek