A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a két kaposvári férfival szemben, akik a sértett jóindulatával, segítőkészségével visszaélve loptak el egy láncfűrészt.

A 22, illetve 24 éves vádlottak 2018 szeptemberében Somodor községben közlekedtek a gépkocsijukkal, amikor annak hátsó futóműve kitört. A vádlottak kérésére a közelben lakó sértett megengedte, hogy a családi háza udvarán javítsák meg autójukat, sőt még segített is nekik a munkálatokban. A jóhiszemű sértett azonban néhány pillanatra magára hagyta a két férfit, akik ez idő alatt a garázsból elloptak egy láncfűrészt és egy kanna benzint.

A vádlottaknak nem először kell bíróság elé állniuk, ugyanis fiatal koruk ellenére mindketten büntetett előéletűek, és más büntetőeljárás is folyamatban van ellenük. Miután a kaposvári nyomozók megállapították, hogy ezzel a lopással is ők gyanúsíthatók, az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletüket. Az I. rendű vádlott azonban ennek tartama alatt is újabb bűncselekményt követett el, ezért jelenleg letartóztatásban van.

Az ügyészség az I. rendű, és a különös visszaesőnek minősülő, felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt álló II. rendű vádlottal szemben egyaránt börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy az előkészítő ülésen történő beismerésük esetén a szabadságvesztés tartamát a bíróság 1 év 7 hónapban, illetőleg 2 évben állapítsa meg.

Címkék: szerel, fűrész, segít, fiatal, lop, autó, tolvaj, kék hírek