Egy holland férfi feljelentést tett a Marcali Redőrkapitányságon, hogy még tavaly december 28-án a tapsonyi otthonában megjelent három fiatal, akik azt mondták, hogy a szemétdíjat szedik. Másnap ugyanez a társaság ismét bement a sértetthez és egy szolgáltató munkatársainak adták ki magukat.

Az első esetben a férfi fizetett az elkövetőknek, azonban második alkalommal már nem.

A rendőrök az ügyben beszerzet adatok alapján azonosítottak három tapsonyi lakost, akiket szerdán elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a 14 éves, a 15 éves és a 18 éves fiúkat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Fogadják meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

- A legfontosabb tanácsunk, hogy SOHA ne engedjen idegeneket a lakásába, udvarába! A lakásajtókat, kertkapukat tartsa zárva a nappali órákban is!

- Ajtónyitás előtt mindig győződjön meg arról, hogy ki áll az ajtó előtt! Ajtajára szereltessen biztonsági láncot!

- Alaposan ellenőrizze a hivatalos személy igazolványát, szolgáltatóhoz, hivatalhoz, hatósághoz való tartozását! A rendőr és a tűzoltó sem kivétel.

- A víz-, áram- és gáz-, telefon- szolgáltató, nyugdíjfolyósító, egészségpénztár munkatársai senkinek nem visznek házhoz pénzt!

- A közműszolgáltatók karbantartást, javítást előzetes bejelentés alapján végeznek, erről az állampolgárokat hivatalos levélben vagy közleményben értesítik

- Pénzt csak a postás visz házhoz és az nem hamis!

- Idegen kérésére ne váltson pénzt!

- A megtakarított pénzét lehetőség szerint tartsa bankban! A mennyiben mégis tart otthon nagyobb összeget, idegenek előtt ne vegye elő!

Címkék: trükkös tolvajok, tapsony, rendőrség, kék hírek