A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség nyolc rendbeli rongálás és garázdaság miatt emelt vádat azzal a 26 éves budapesti férfivel szemben, aki ittas állapotban tört-zúzott Kaposvár belvárosában.

A vádlott egy kaposvári házibuliban szórakozott, majd az éjszakai órákban gyalogosan a belváros felé vette az irányt, ahol magából kivetkőzve ittas ámokfutásba kezdett. Előbb a Bajcsy-Zsilinszky utcában karcolt össze egy autót, melynek letörte a visszapillantó tükrét is, majd a gépkocsi tetejére borított egy zöldhulladékkal teli zsákot.

Ezután a Fő utcára érve egy szemetessel betörte az egyik üzlet kirakatát, majd egy közeli társasházhoz telepített sorompóról letörte a rudazatot, mellyel többször ráütött az egyik lakó gépkocsijára. A vádlott ezt követően egy másik parkolóba ment, ahol további öt autót rongált meg úgy, hogy visszapillantó tükröket, antennákat tört le, illetőleg összekarcolta, behorpasztotta az autók karosszériáját. A vádlottat ezután a kaposvári rendőrök a Széchenyi térnél elfogták.

A vádlott vandalizmusának közel 1,5 millió forint kár lett az eredménye.

A Kaposvári Járásbíróság az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a korábban büntetlen előéletű vádlottat, akivel szemben 1 év fogház fokozatú szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint több sértett vonatkozásában kötelezte az okozott kár megtérítésére.

Címkék: megrongál, kitör, kirakat, ámokfutó, részeg, kár, kék hírek