A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal fiatalkorú vádlottal szemben, aki több súlyos vagyon elleni bűncselekményt követett el Siófok környékén, így két idős embert is kirabolt.

A pénzszűkében lévő vádlott 2017 decemberében elhatározta, hogy rabolni fog, ezért magához vett egy konyhakést, és arcát eltakarva bekopogott az idős sértetthez. Miután a sértett ajtót nyitott, a vádlott nekiszegezte a kést és pénzt követelt tőle, mire a rémült asszony 1500 forintot adott át a vádlottnak.

A vádlott úgy ítélete meg, hogy idős sértettektől könnyen tud pénzhez jutni, ezért bement egy másik idős asszony házába is. A 77 éves sértett éppen a pénzét rendezte a szobájában, amikor a vádlott benyitott hozzá. Az asszony megpróbált elmenekülni, de a vádlott kicsavarta a kezéből pénztárcáját, majd elfutott. A vádlott ekkor 7000 forintot zsákmányolt.

A vádlott ezután Siófok helyezkedett el, ahol 2018 áprilisában a közös szálláshelyükön kifosztotta az egyik alvó munkatársát, melynek során egy értékesebb mobiltelefont és készpénzt vett el tőle. A vádlott elfogása előtt még betört egy holland család nyaralójába is, ahonnan 224 ezer forint értékben különböző használati tárgyakat - így hifi berendezést, fúrógépet és egyéb szerszámokat - tulajdonított el.

A vádlottat végül a siófoki nyomozók 2018 júniusában fogták el, majd a Somogy Megyei Főügyészség ügyeletes ügyészének indítványára a bíróság letartóztatásba helyezte.

Az ügyészség a jelenleg javítóintézetben fogva tartott vádlottal szemben – akinek kétrendbeli minősített rablás, kifosztás és lopás bűntette miatt kell felelnie - fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Címkék: intézet, rabol, fiatalkorú, kés, kék hírek