Bár a mostani kellemes időben még nem indulnak útnak a hókotrók, mégis felsorakoztak már a telephelyen. Szombattól ugyanis téli üzemmódra vált a Magyar Közút, igaz, most még csak egyes fokozattal.

- Ez egy egyszerű készenlét, itt még nem kell olyan létszámú dolgozót készenlétben tartani, mint mondjuk egy hóeltakarítási vagy egy elhárítási fokozat során, ezt a létszámot majd ahogy az időjárás adja, fokozatosan tudjuk növelni - tette hozzá Németh Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

A hóeltakarítási munkákat idén is az előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást.

A szombaton érvénybe lépő téli üzemmód a Somogy Megyei Védelmi Bizottság több társszervére is vonatkozik, így például a rendőrségre, ahol a szolgálati járművek is már teljes készenlétben állnak.

- Hólánccal, hólapáttal, pokróccal, védőitallal látjuk el a kollegákat ha rendkívüli időjárási viszonyok miatt kell szolgálatukat ellátni. Természetesen a gumiabroncsokat lecseréltettük télire, képesek vagyunk azonnal megyei törzset felállítani, ha a rendkívüli időjárás ezt megköveteli - mondta Molnár Gábor, megyei rendőr-főkapitány.

Így van ez a katasztrófavédőknél is, akik már most kérik a közlekedők türelmét, hiszen egy esetleges extrém időjárás esetén nem tudnak a mentésekre a megszokott tempóban sietni.

- Azt ígérhetem, mint minden évben, hogy senkit sem hagyunk magára az utakon, eszközeink vannak erre, a mentőszervezeteinket aktivizáljuk. Külön felhívom a figyelmet a KÖTÉL mentőszervezetre, akik az eddigi évekhez hasonlóan várhatóan idén is egy-egy helyzetben közre fognak működni - válaszolta Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság parancsnoka.

A szakemberek arra kérik a közlekedőket, hogy a nyári gumikat még a tartós fagyok előtt cseréljék le télire, ellenőrizzék gépjárművük világítását, és készítsenek be jégoldó folyadékot illetve jégkaparót is az autókba.

- Szeretnénk arra felhívni a figyelmet, hogy mindenki a saját gépjárművét műszaki szempontból ellenőrízze mielőtt útnak indul. Nem árt ha lelkileg, mentálisan is felkészülnek arra, hogy más körülmények között kell autózniuk - emlékeztetett Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke.

A közlekedőknek érdemes utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról is, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre.

Címkék: Somogy Megyei Védelmi Bizottság, tél, közút, kék hírek