A rendőrség közleménye szerint vasárnap délelőtt ismeretlen tettes egy nagyberényi ingatlan elől eltulajdonított egy nyitott állapotban lévő gépkocsit.

Andók Balázs törzsőrmester, a település körzeti megbízottja nem volt szolgálatban, amikor értesült a lopásról, azonban az adatgyűjtés során felmerült, hogy egy általa ismert személy követhette el a bűncselekményt.

A törzsőrmester haladéktalanul Medgyespusztára vonult, ahol megtalálta az eltulajdonított gépjárművet és az éppen mellette álló gyanúsítottat.

Szolgálatba helyezte magát és elfogta L. Istvánt, akit visszatartott a járőrök kiérkezéséig.

null

Az egyenruhások a 39 éves nagyberényi férfit előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A járművet az eljárás során lefoglalták, majd visszaadták a sértett részére.

Címkék: nagyberény, kék hírek, lopás, autó