A 2018. október 11-én végrehajtott közös műveleti akció az országhatárt átlépő bűnözők követése és elfogása során teendő intézkedések gyakorlását helyezte előtérbe. A művelet vezetője magyar részről Dani Márk r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának vezetője, horvát részről pedig Vjekoslav Štimac, a Kapronca-Kőrös Megyei Rendőr Igazgatóság vezetője volt.

A művelet céljai között szerepelt az együttműködő felek közötti kommunikáció hatékonyságának további növelése, valamint a rendelkezésre álló erők, eszközök és az éles helyzetekben bevezetendő szükséges intézkedések gyakorlati megvalósítása. Horvátország Schengeni csatlakozását követően ugyanis a horvát-magyar határszakaszon megszűnik majd a határellenőrzés, a személy- és járműforgalom megállítás nélkül haladhat át a határon.

Horvát magyar átkövetési gyakorlat Berzencénél

A határon átlépő bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében 2018. október 11-én közös gyakorlatot tartott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a horvátországi Kapronca- Kőrös Megyei Rendőr Igazgatóság. A gyakorlat első részében Horvátország területén, Kapronca településen a fikció szerint fegyveres rablást elkövető személyek üldözését hajtották végre a horvát rendőrök, akiket a magyar rendőrökkel együtt egy Berzence külterületén telepített útzárnál fogtak el.

A gyakorlat első részében Horvátország területén, Kapronca településen a fikció szerint fegyveres rablást elkövető személyek üldözését hajtották végre a horvát rendőrök, akiket a magyar rendőrökkel együtt egy Berzence külterületén telepített útzárnál fogtak el. A gyakorlat második részében Lábodon gyalogost ütött el egy gépkocsivezető, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül nagy sebességgel továbbhajtott. A sofőrt a magyar rendőrök a horvát Gola településig követték, majd fogták el közösen a helyi egyenruhásokkal együtt.

A gyakorlat végeztével a két ország rendőri vezetői együtt értékelték a művelet során bevezetett intézkedéseket, majd osztották meg egymással tapasztalataikat.
 

Magyar horvát átkövetési gyakorlat Berzencénél

A határon átlépő bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében 2018. október 11-én közös gyakorlatot tartott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a horvátországi Kapronca - Kőrös Megyei Rendőr Igazgatóság. A fikció szerint Lábodon gyalogost ütött el egy gépkocsivezető, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül nagy sebességgel továbbhatott.

Címkék: üldözés, rendőrség, gyakorlat, kék hírek