A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványt tett annak a 31 éves kaposvári nőnek a letartóztatására, aki idén nyáron számos vagyon elleni bűncselekményt követett el Kaposváron, illetve annak környékén.

A többszörösen bűntett előéletű gyanúsítottal szemben 2018 júliusában a Kaposvári Járásbíróság nem jogerősen 1 év 8 hónap börtönbüntetést szabott ki, azonban ez sem tartotta vissza attól, hogy a nyár folyamán további bűncselekményeket kövessen el.

A nő előbb egy igali nyaralót tört fel, majd a Cseri, illetve a Donneri városrészben követett el besurranásos lopásokat, illetve kifosztott egy 85 éves, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes férfit is, akihez a mosdóba kéredzkedett be, de amikor a sértett nem figyelt, ellopta a házban talált 390 ezer forint értékű ékszereket, illetve készpénzt is.

Nem sokkal később egy másik idős férfit is ki akart fosztani, és csak a véletlenen múlt, hogy a sértett jelentősebb összeget tartalmazó tárcája helyett egy olyat irattartót lopott el, amiben csak igazolványok voltak.

A gyanúsított ezután a lopott ékszereket egy budapesti zálogházban értékesítette, majd itt is megtévesztett egy idősebb asszonyt, akitől készpénzt zsákmányolt.

A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványának helyt adott, és a gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte. A nyomozás vizsgálati szakban a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség irányítása mellett folyik.

Címkék: lop, csal, kifoszt, kék hírek