Rongálás, illetéktelen vendég elszállásolása, lopás és belógás a leggyakoribb kihágás a szallas.hu legfrissebb felmérése szerint. A szálláshelyek háromnegyedénél, míg a turisztikai attrakciókat üzemeltetők kétharmadánál járt már a határokat feszegető vendég. Az esetek zöme nem igényel rendőri intézkedést, de olykor előfordulnak kirívó alkalmak.

A szabálysértő vendégekről, látogatókról készített felmérést a portál a már javában zajló Év Szállása verseny apropójából. A kutatásban a szállásadókat és a turisztikai attrakciók üzemeltetőit is megkérdezték a szabályszegőkkel kapcsolatos tapasztalataikról. Bizony az idei nyáron is előfordult, hogy a szálláshelyen a vendégek nemcsak azt csinálták, amire az eredetileg rendeltetett, hanem kifejezetten feszegették a határokat. „Négy szálláshelyből háromnál volt legalább egy emlékezetes eset, ahol a vendég előírást sértett” - közölte a felmérés eredményeit Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Az elkövetett kihágások sorában a leggyakoribb elem a rongálás, amit a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég követ, míg harmadik helyen a lopás végzett. „A sort a fizetés nélkül távozók folytatják, majd a lezárt helyekre belógok.” A besurranó kedvű vendégek előszeretettel választanak másik szobát vagy lakosztályt, ha nyitott ajtót találnak, és a konyha vagy étterem zárás utáni látogatása is gyakorinak mondható.

„Vannak olyanok is, akiket a zárva tartás sem akadályozhat meg a wellnesszezésben” - árulta el a marketing menedzser. A medencés szállásoknál ráadásul nem csak a belógás lehet probléma: a pancsolós helyek harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét azért, mert a vendég ott végezte el a dolgát. „Ez egyébként nem csupán a higiénia miatt kellemetlen, de jelentős anyagi teher is a szállásadóra nézve.”

képünk illusztráció, az SMRFK készítette egy betörés alkalmával
képünk illusztráció, az SMRFK készítette egy betörés helyszínén

A kihágások jellemzően nem igényelnek rendőri intézkedést: nagyjából tíz esetből egy miatt értesítik a rend őreit. „Ilyenkor általában a csendháborítás és az alkohol vagy drog hatása alatt álló személy agresszivitása, viselkedészavara az indíték, de volt már, hogy csalót csíptek nyakon, akivel szemben a leleplezést követően eljárás indult.”

A Év Szállása keretében végzett felmérés szerint nem csak a szállásadóknak gyűlik meg a baja a szabályszegőkkel: a turisták számára programot, illetve látnivalót biztosító helyek kétharmadának volt már dolga az előírtakat újraértelmező látogatóval. A problémás esetek leggyakrabban rongálásról, lopásról, illetve nyitvatartási időn kívüli belógásról szólnak. „Ez utóbbi kapcsán elmondható, hogy a fürdők számára külön kihívás a nyitva tartási időn kívül betérni vágyó vendégek távoltartása, de a múzeumok esetében sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég.” A zárva lévő turisztikai attrakciót látogató "kalandorok" többsége egyébként megússza a biztonsági őrök határozott dorgálásával, de nagyjából minden harmadik eset a rendőr kihívásával végződik. Persze kellemetlenkedő vendégek - többnyire inkább férfiak - a normál nyitvatartási időben is akadnak, rájuk leginkább az alkoholos befolyásoltság és a hölgy vendégek, illetve női személyzet zaklatása a jellemző.

A turisztikai attrakciók üzemeltetői számára emlékezetes pillanatokat okoznak a celebritások is. A beszámolók szerint a híres emberek gyakran gondolják úgy, hogy számukra egy-egy program meglátogatásának ingyenesnek kellene lenni, hiszen ottlétükkel a helyet népszerűsítik. „De nem csak az ismert személyek próbálkoznak be: a szállásadók harmadánál járt már olyan vendég, aki csupán a távozáskor jelezte elégedetlenségét a szolgáltatással kapcsolatban, remélve, hogy ezzel alkudhat a cechből” - árulta el a szakember.

 

Címkék: híres, szállás, vendég, hotel, rongál, csal, részeg, lop, kék hírek