A közelmúltban egy 25 éves férfi ittasan elgázolt két nőt Balatonfenyvesen, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az egyik sérült a helyszínen életét veszítette, a másik nőt pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az elkövetőt a rendőrök még aznap éjjel őrizetbe vették majd a Kaposvári Törvényszék 30 napra letartóztatta.

A korábbi gyakorlat szerinti lakhelyelhagyási tilalmat és házi őrizetet a bűnügyi felügyelet váltotta fel a júliustól hatályos új bűntetőeljárási törvénnyel. Az előzetes letartóztatás lényegét tekintve nem változott, csak az elnevése lett egyszerűbb: letartóztatás.

"Már az új törvény bevezető szakaszában is szerepel a szükségesség és az arányosság elve, amit úgy lehetne köznapi nyelvre lefordítani, hogy csak amikor nagyon szükséges, semmilyen más módon nem biztosítható, akkor van lehetőség a bíróságnak erre a nagyon szigorú szabadságelvonással járó kényszerintézkedés elrendelésére." - magyarázta stábunknak Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője.

bíróság

Az új büntetőtörvénykönyv más változásokat is tartalmaz. Nagyobb hangsúlyt kapnak például a tárgyalások előtti előkészítő ülések, sőt a telekommunikációs eszközök révén az is lehetővé válik, hogy valaki így tegyen vallomást. Az új Btk. a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektet a beismerő vallomásra, illetve az elkövető és a hatóságok közötti együttműködésre. Egyezség esetén ugyanis a hatóságokkal együttműködő vádlott enyhébb bűntetésre, a sértett pedig jóvátételre számíthat.

"Az egyezségkötés célja, hogy a bűntetőeljárást hatékonyabbá tegye, amelynek keretében az ügyészség és a terhelt egyességet köt, a bűnösség beismeréséről és ennek következményeiről, tehát a büntetés tartalmáról illetve mértékéről, ezáltal a terhelt közreműködésével elkerülhető egy hosszadalmas és költséges bizonyítási eljárás." - árulta el Csapó Gábor, a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Kiemelendő még, hogy a bűncselekmény tényállása - vagyis, hogy mi történt - és a jogi minősítése nem lehet megállapodás tárgya. Azt továbbra is az ügyész állapítja meg; ezt az egyezséget a bíróságnak kell jóváhagynia.

Címkék: büntetőtörvénykönyv, btk, ítélet, változás, kék hírek