A 2018. július 31-én végrehajtott közös műveleti akció az országhatárt átlépő bűnözők követése és elfogása során teendő intézkedések gyakorlását helyezte előtérbe. A művelet vezetője magyar részről Hortobágyi Dániel r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Szolgálatának kiemelt főelőadója, horvát részről pedig Dražen Huzjak, a Verőcei Rendőr Igazgatóság Határrendészeti Szolgálatának vezetője volt.

A művelet céljai között szerepelt az együttműködő felek közötti kommunikáció hatékonyságának további növelése, valamint a rendelkezésre álló erők, eszközök és az éles helyzetekben bevezetendő szükséges intézkedések gyakorlati megvalósítása. Horvátország Schengeni csatlakozását követően ugyanis a horvát-magyar határszakaszon megszűnik majd a határellenőrzés, a személy- és járműforgalom megállítás nélkül haladhat át a határon.

A gyakorlat első részében Horvátország területén, Cabuna településen a fikció szerint emberölés bűncselekményét elkövető személy üldözését hajtották végre a horvát rendőrök, akiket a magyar rendőrökkel együtt egy Barcs külterületén telepített útzárnál fogtak el. A gyakorlat második részében Kadarkúton két személy kirabolta a postát, az elkövetőket a magyar rendőrök a horvát Turanovác településig követték, majd fogták el közösen a helyi egyenruhásokkal együtt.

A gyakorlat végeztével a két ország rendőri vezetői együtt értékelték a művelet során bevezetett intézkedéseket, majd osztották meg egymással tapasztalataikat.

Címkék: gyakorlat, horvát, határ, magyar, Somogy, kék hírek