2018. július 19-én éjfél körül érkezett bejelentés egy helyi lakostól a rendőrség felé, hogy a fonyódi házánál üzemeltetett kerékpárüzlet előtt a lezárt biciklik mellett négy fiatal beszélget. A bejelentő elmondása szerint egyikük egy konyhakéssel próbálta meg levágni róluk a lakatot, miközben társai figyeltek. Miután azonban észrevették a ház falára rögzített kamerát, megijedtek és elsétáltak a helyszínről. A sértett otthonukig követte a fiatalokat, miközben értesítette a rendőröket.

A kiérkező egyenruhások a beszerzett információk alapján azonosították és elfogták a 19 éves zalaegerszegi, a 18 éves nagykapornoki, a 19 és 18 éves budapesti lakosokat, akiket a Fonyódi Rendőrkapitányságon lopás kísérlet vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsítottak elmondták, hogy nyaralni jöttek a városba, de aznap a kelleténél több alkoholt fogyasztottak, ezért jó heccnek gondolták, hogy eltekernek a lezárt kerékpárokkal.

Címkék: bringa, kamera, kerékpár, lop, Balaton, kék hírek