2018. július 16-án 6 óra körül: Siófokon a sértett és baráti társasága az egyik szórakozóhely melletti partszakaszon fürdeni indultak, miközben őrizetlenül hagyták értékeiket. A sértett már a vízből látta, hogy a parton ruhájuk mellett egy ismeretlen nő üldögél, majd miután kijött a vízből, észrevette, hogy tárcájából hiányzik a készpénze. Az ismeretlen személyt ezt követően kérdőre vonta, aki előbb tagadta, hogy ő vette volna el pénzét, azonban a többszöri felszólítást követően végül átadta az ellopott értéket, majd távozott a helyszínről.

Az esetről időközben bejelentést kaptak a zsaruk is, akik az elvégzett adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt. Őt a Siófoki Rendőrkapitányságra előállítottak és kihallgattak.

képünk illusztráció
képünk illusztráció

2018. július 16-án dél körül: a sértett egy taszári élelmiszerüzletben vásárolt, majd a fizetést követően az üzlet pultján felejtette a pénztárcáját, benne személyes irataival és készpénzével. Miután távozott a boltból, pár perccel később észrevette, hogy nincs nála a tárcája, azonban azt már az üzletben nem találta.

A taszári körzeti megbízottak egy órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt, akinél hiánytalanul megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított értékeket.

Az egyenruhások a 27 éves nőt előállították a Taszári Rendőrőrsre és kihallgatták, a sértett pedig visszakapta iratait és készpénzét.

Címkék: pénztárca, lop, tolvaj, Balaton, kék hírek