Az új Büntetőeljárási törvény alapján először tett indítványt a Somogy Megyei Főügyészség a büntetés konkrét tartamára vádlotti beismerés esetén

A Somogy Megyei Főügyészség nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal 46 éves dombóvári férfival szemben, aki sajátos módszerrel sorozatban fosztotta ki a lakóházakat Somogy, Tolna és Zala megyében.

A többszörösen büntetett előéletű vádlottat korábban már elítélte a bíróság olyan módszerrel elkövetett lopások miatt, amelyek miatt vádemelésre került sor vele szemben. A lakóházakba történő bejutás módszere szinte minden esetben az volt, hogy a szerkezetlakatos végzettséggel rendelkező, ezáltal - a műanyag nyílászárók felépítését jól ismerő vádlott - az éjszakai, illetve a hajnali órák nyugalmát kihasználva egy szúrólángos gázgyújtóval a zárszerkezet körül megolvasztotta a műanyag ablakot vagy ajtót, majd a zárat egy csavarhúzóval kinyitotta.

A vádlott - aki a bűncselekmények elkövetéséhez a saját, illetőleg kölcsönkért gépkocsikat használt - a lopássorozatot 2017 júniusa és 2017 augusztusa között követte el, melynek során 14 lakóházba tört be a Dél-dunántúli régióban, a bűncselekmények elkövetéskor a lakásától messze tartózkodó vagy alvó sértettet károsított meg úgy, hogy tőlük ékszereket, készpénzt, elektronikai eszközöket tulajdonított el, de volt olyan sértett is, akitől egy 1,3 millió forintot érő motorkerékpárt lopott el.

Volt olyan eset is, hogy Keszthelyen egy éjszaka 4 házba tört be.

A sértetteknek több százezer forintos rongálási kára is keletkezett, mivel a megolvasztott nyílászárók használhatatlanná váltak.

A különös visszaesőnek minősülő, és egy - más bűnügyben letartóztatásban lévő vádlott - a nyomozás során mindvégig tagadta a bűnösségét, ezért az ügyészség az új büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezéseit alkalmazva indítványt tett arra, hogy a bíróság milyen tartamú szabadságvesztést szabjon ki, amennyiben az előkészítő ülésen a vádlott beismerő vallomást tesz.

Az ügyészség által indítványozott börtön fokozatú szabadságvesztés azonban a különös visszaesőkre és a bűnhalmazatra vonatkozó büntetés kiszabási szabályok miatt így is meghaladja a büntetési tétel irányadó középmértékét.

Címkék: lángvágó, büntetett, vádlott, betör, kék hírek