Az ügy adatai szerint hétfő délután Siófokon egy baráti társaság indult fürdeni a Balatonba, miközben a strandra vitt értékeiket egy táskában a parton őrizetlenül és egy törölközővel letakarva hagyták.

Kis idő elteltével a sértett a vízből arra lett figyelmes, hogy egy férfi a holmija között kutat, ezért azonnal kiabálni és jelezni kezdett az arra közlekedőknek, hogy tartsák fel az ismeretlent. Ekkor már az elkövető egy mobiltelefont és egy autó indítókulcsát is kivette a táskából, de miután egy járókelő rászólt és kérdőre vonta, ijedtében eldobta azokat, a sértett a partra érve pedig értesítette a rendőröket.

A nyomozók a 60 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították és - őrizetbe vétele mellett - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az esettel kapcsolatban a Siófoki Rendőrkapitányság az alábbiakra hívja fel a nyaralók, strandolók figyelmét:

  • A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges használati tárgyakat, bankkártyát, iratokat hagyja otthon.
  • Csak szükséges mennyiségű készpénzt vigyen magával a strandra.
  • Mobiltelefonját, fényképezőgépét, kameráját, gépkocsijának kulcsait ne hagyja őrizetlenül, használja az értékmegőrzőket! A TÖRÖLKÖZŐ NEM ÉRTÉKMEGŐRZŐ!
  • Gépkocsiját mindig zárja be, értékes tárgyakat, táskát soha ne hagyjon az utastérben, ezeket inkább a csomagtartóban helyezze el!
  • Nyaralója, apartmanja ablakait, ajtajait távozáskor mindig zárja be!
  • Szórakozóhelyen, koncerten, fesztiválon ne viseljen értékes ékszereket, ruhája hátsó zsebeiben ne tartson pénzt, bankkártyát, mobiltelefont!
  • Bevásárlás során fokozottan figyeljen táskájára, értékeire!
  • Okmányait, pénztárcáját ne hátizsák, hátitáska külső zsebeiben helyezze el!
  • Bankkártyával, hitelkertyával történő fizetés esetén körültekintően járjon el! A bankkártyát lehetőleg ne adja ki a kezéből, egy pillanatra se tévessze szem elől! Bankkártyája mellett soha ne legyen ott PIN kód-ja!
  • Amennyiben mégis áldozattá, sértetté válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es vagy 107-es segélyhívón!

Címkék: strand, siófok, balaton, tolvaj, kék hírek