Vihar miatt szünetel az áramszolgáltatás 2018. június 8-án estétől több településen Zala, Vas, Baranya és Somogy megyében.

2018. június 9-én 9 órakor az áram nélkül maradt települések a következők:

A közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése céljából az áramszolgáltatás visszaállításáig folyamatos a rendőri jelenlét a Zala megyei Gáborjánháza, Bödeháza, Zalaszombatfa és Zalacséb településeken, a Vas megyei Iván, Nagysimonyi, Pecöl, Csákánydoroszló és Hegyhátszentmárton településeken, a Baranya megyei Felsőszentmárton településen és a Somogy megyei Lakócsa és Tótújfalu településeken.

Fotó: SMRFK
Fotó: SMRFK

 

Négy ember életét vesztette Dombóváron, amikor fa dőlt rá egy személygépkocsira péntek este.

A katasztrófavédelem jelentése szerint a Kórház utcában, egy negyven méteres fa dőlt rá egy autóra, amelyben öt ember utazott. Négyen közülük életüket veszítették.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője, Komlósiné Kiss Anett elmondta: az esetet a dombóvári rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Címkék: vihar, katasztrófavédelem, rendőr, kék hírek