A Siófoki Rendőrkapitányság 14060/542/2018. bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik 2018. május 16-án 12 óra körül egy siófoki üzletben eltulajdonítottak egy táskát a benne lévő pénztárcával és mobiltelefonnal együtt. A lopás elkövetésével gyanúsítható személyekről videofelvétel készült.

null

Az egyik feltételezett elkövető egy körülbelül 20-25 éves, 165-170 cm magas, vékony testalkatú, sötét, hosszú hajú nő, aki szürke hosszú kabátot, valamint fekete cipőt viselt, a bal kezén pedig színes válltáskát hordott.

Társa egy körülbelül 20-25 éves, 165-170 cm magas, átlagos testalkatú, sötét, hosszú hajú nő, aki fekete kabátot, valamint világos cipőt viselt. A bal kezén pedig színes táskát, míg a vállán egy fekete kisméretű táskát hordott.

A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik a képen látható személyek jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányságon (8600 Siófok Sió utca 12-20.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: lopás, siófok, rendőrség, kék hírek