Az ügy adatai szerint szombat este Kaposfüred belterületén egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze, amelynek következtében a motoros súlyos sérüléseket szenvedett.

A gépjármű sofőrje és két utasa a balesetet követően segítségnyújtás és a hatóság értesítése nélkül elmenekült a helyszínről.

null

A kiérkező rendőrök azonnal megkezdték a balesetben résztvevő személyek felkutatását, továbbá megállapították azt is, hogy az általuk használt személygépkocsi rendszáma egy másik járműhöz tartozott.

null

A gyors adatgyűjtésnek köszönhetően az egyenruhások még aznap este azonosították és elfogták a három kaposvári lakost, akiket a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak. A jármű vezetőjét segítségnyújtás elmulasztása bűntett, közúti baleset okozása vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének, míg két utasát segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Címkék: kaposfüred, cserbenhagyás, motor, gázolás, kék hírek