Tegnap reggel, 8 óra 10 perc körül történt, hogy egy akkor még ismeretlen elkövető Siófokon, egymás után két dohányboltba is bement, ahol az eladóktól egy-egy doboz cigarettát kért, azonban annak árát már nem volt hajlandó kifizetni, és a kért áruval távozott az üzletből.

Az eladók mindkét esetben a férfi után eredtek, és felszólították a fizetésére, ő azonban ennek nem tett eleget. Az értékek megtartása érdekében egyikőjüket lökdösni kezdte, míg a másik alkalmazottat - a kialakult dulakodás során - egy alkalommal megütötte, ennek ellenére azonban a sértetteknek sikerült visszaszerezniük az ellopott termékeket. Ezt követően a 62 éves férfi egy helyi üzletbe is betért, ahonnan egy válltáskát is ellopott.

A rendőrök a bejelentést követően a beszerzett információk alapján azonosították, és elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a Siófoki Rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozók B. Istvánt rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címkék: rablás, tolvaj, Siófok, lop, Balaton, kék hírek