Befejezte a nyomozást a Kaposvári Rendőrkapitányság és bíróság elé állítási javaslatot küldött a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek annak a férfinak az ügyében, két személyt is bántalmazott egy kaposvári parkolóban.

Az eset március 31-én 14 óra körül történt egy kaposvári áruház parkolójában, ahol egy gépkocsivezető tolatni kezdett. A közvetlenül az autó mögött gyalogoló férfi – a baleset elkerülése céljából – ráütött a jármű hátsó szélvédőjére. A sofőr megállt, majd kiszállt az autóból és szóváltás követően több alkalommal, ököllel fejbe ütötte a gyalogost.

A sértett segítségére sietett egy hölgy is, akit szintén bántalmazott a férfi. A tabi lakos ezt követően visszaült a gépkocsiba és elhajtott a helyszínről. A sértettek – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a 32 éves férfit, akit két órán belül elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Címkék: gyalogos, tolatás, garázdaság, parkoló, Kaposvár, kék hírek