A Kaposvári Törvényszék 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 66 éves vádlottat, akit a Somogy Megyei Főügyészség emberölés bűntettével vádolt meg.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlottnak kellett volna gondoskodnia 88 éves édesanyjáról, azonban az önmaga ellátására képtelen sértett gondozását 2016-tól kezdődően súlyosan elhanyagolta.

Amikor az idős sértett a lakásban elesett, több csontját is eltörte, a vádlott annak ellenére nem hívott hozzá orvost, hogy sérüléseivel tisztában volt. Az ágyhoz kötött sértettet nem mosdatta, ruházatát, ágyneműjét nem cserélte, ezért heteken keresztül saját székletében, illetve vizeletében feküdt. Az utolsó napokban már ételt sem vett magához, majd amikor a férfi végül mentőt hívott hozzá és kórházba szállították, orvosi ellátás ellenére sem tudták az életét megmenteni.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, az ügyész az ítéletet tudomásul vette.

Címkék: kegyetlen, szülő, ítélet, kék hírek