Viszonylag zökkenőmentes az ügyfelek fogadása és kiszolgálása a bíróságokon az elektronikus kapcsolattartás, az új polgári eljárásjogi törvény hatálybalépése és az új büntető eljárásjogi kódex bevezetésére való felkészülés ellenére, ami óriási teljesítmény - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Kaposváron.

Handó Tünde a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón e változásokat egy ejtőernyős ugráshoz hasonlította, amit azzal indokolt, hogy azok "hihetetlen újdonságot és nagy nehézséget" jelentenek a bírósági szervezetnek, amelynek az ügyfeleket és a hivatásrendeket is támogatnia kell a felkészülésben, jogaik érvényesítésében.

"Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, tavaly rengeteg energiát fordítottunk az előkészületekre" - fogalmazott az OBH elnöke.

null

Handó Tünde a Kaposvári Törvényszék munkáját méltatva felidézte, ez volt az a bíróság, ahol külföldi példák alapján elindították a tanúgondozási programot, amely a tanúk tárgyalásokon való megjelenését, félelmeik eloszlatását, jogaikról való tájékoztatását segíti.

Ebből a kezdeményezésből az elmúlt hat évben országos program lett, tavaly 283 bírósági munkatárs foglalkozott tanúk fogadásával, a tanúgondozókhoz érkezett regisztrált megkeresések száma a 2014-es mintegy 6500-ról 2017-re több mint 21 ezerre nőtt - mutatott rá.

Hozzátette, a törvényszék élen jár a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Munkatársai a közelmúltban lengyelországi látogatáson szerzett tapasztalatok révén egy Magyarországon is hasznosítható anyagot készítettek a távmeghallgatás ottani rendszeréről, és a kaposvári az egyik törvényszék, amely részt vehet ennek a projektnek a magyarországi tesztelésében.

Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke az elmúlt évet értékelve beszámolt arról, hogy az ítélkezés a korábbi évekhez hasonlóan időszerű és magas színvonalú volt. Jelezte, mintegy 39 ezer ügy érkezett hozzájuk, 7,5 százalékkal kevesebb a 2016-os adatnál, a befejezett ügyek száma 857-tel haladta meg az érkezettekét.

null

A járásbíróságok a peres ügyeik 92,7 százalékát egy éven belül, a törvényszék másodfokon a 93,4 százalékát 6 hónapon belül fejezte be, az elhúzódó peres ügyek száma az összes folyamatban lévő peres ügy 2,5 százaléka - fűzte hozzá.

Közölte, a járásbíróságok polgári ügyszakában az ítéletek 89,4 százaléka első fokon jogerőre emelkedett, a másodfokra kerülő ügyek 62,6 százalékát helybenhagyták. A büntető ügyszakban nem ilyen jó a mutató: az első fokon jogerőre emelkedett ügyeket is számolva száz polgári perből négynek, büntetőperből tizenhétnek az ítélete változott meg másodfokon - mondta.

null

Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke arról szólt, hogy a táblabíróság illetékességi területéhez tartozó négy törvényszék egyike a kaposvári, amelyhez az ítélőtábla ügyforgalmának mintegy 30 százaléka köthető. A táblabíróság tavaly mintegy 400, a Kaposvári Törvényszékről érkezett ügyet bírált el. Hatályon kívül helyezés a gazdasági peres ügyszakban nem volt, a civilisztikai és büntető ügyszakban pedig kevesebb történt, mint korábban.

Az eseményen kiosztott összegzés szerint a somogyi bíróságokon a beléptetőkapuknak és a csomagvizsgáló berendezéseknek köszönhetően mintegy 27 ezer csomagból 57 fegyver, 55 gázspray, mintegy ezer kés és több mint ötszáz más veszélyes eszköz került elő.

Címkék: összbírói értekezlet, kaposvári törvényszék, kaposvár, kék hírek