A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés miatt folytatott nyomozást egy 75 éves férfival szemben.

Az ügy adatai szerint 2017. március 10-én 23 óra körül egy gépkocsi vezetője az M7-es autópályán Budapest irányába közlekedett, amikor megfordult és szándékosan a menetiránnyal szemben kezdett haladni. Nem sokkal később Balatonboglár térségében a 142. kilométerszelvényben összeütközött egy járműszerelvénnyel.


az SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételei
az SMRFK felvételei
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A baleset következtében az autó sofőrje - az orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, míg a járművekben anyagi kár keletkezett. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, amely során tettére nem tudott magyarázatot adni.

A balesetvizsgálók az eljárást a napokban befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldték.

Címkék: sztráda, autópálya, forgalom, baleset, kék hírek