Tavaly november 10-én délelőtt történt, hogy Nagyberki belterületén a körzeti megbízottak észlelték, hogy egy segédmotor-kerékpáros szabálytalanul, a járdán egy utassal közlekedik. Az egyenruhások megkülönböztető fény- és hangjelzéssel a motoros után indultak, aki a járdáról az úttestre kanyarodott és nekiütközött a rendőrautónak.

Az ütközés következtében a 18 éves utas leesett a motorról, a helyi lakos pedig megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A sértett - az orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, a szolgálati gépkocsiban anyagi kár keletkezett.


az SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételei
az SMRFK felvételei
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként az egyenruhások azonosították a 16 éves sofőrt, akit egy órán belül otthonában elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A fiatalt segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Címkék: száguld, motor, ámokfutó, Nagyberki, baleset, kék hírek