Megítélésük szerint ugyanis ez elengedhetetlen feltétele lenne a horgászat biztonságosabbá tételének. A Balatoni Szövetség elnöksége a héten döntött arról, hogy támogatja a kérelmet.

Ezt főleg azzal indokolták, hogy még decemberben is sok horgász volt a vízen, és vitorlázók, kajakosok is szelték a Balaton hullámait, a biztonságuk pedig fontos a szövetségnek.

Emellett pedig az is egy fontos szempont, hogy a globális változásoknak köszönhetően a nyári időszakban jóval több vihart jeleztek a rendszerek mint egy évvel korábban.

Címkék: jelzés, balaton, vihar, kék hírek