KaposvárKártya hirdetés
2018.11.18 - Vasárnap
Jenő
-1ºC / 5ºC
Borult

Törtek-zúztak Fonyódon 2018. Február 08. - Csütörtök 15:33 | Címkék: Rendőrség, kék hirek, rongálás, Fonyód

A fiatalokból álló csoport több autóban is kárt tett.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. július 25-én éjfél körül bejelentés érkezett, miszerint Fonyód belterületén ismeretlen személyek parkoló gépkocsikat rongáltak meg.

A kiérkező körzeti megbízottak a helyszínen elfogtak egy 19 éves balatonboglári férfit, majd a beszerzett adatok alapján azonosították a 19 éves balatonlellei és a 23 éves látrányi társát is, akiket szintén elfogtak és előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A rendőrök megállapították, hogy a fiatalok az éjszaka során több járművet megrongáltak, a szemetes kukákat kiborították és egy kandeláberben is kárt okoztak.

| További képekért kattintson ide vagy a képre!

A nyomozók mind a három személyt - szabadlábon hagyásuk mellett - garázdaság bűntett, míg a 23 éves férfit rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A Fonyódi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészségnek.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás