A földmérő, illetve közgazdász mérnöki diplomával, valamint nemzetbiztonsági szakértői végzettséggel is rendelkező Molnár Gábor ezredes korábban Székesfehérváron és Szekszárdon is teljesített szolgálatot.

Kollégáitól fegyelmezettséget, rendet, egységes fellépést, felkészültséget és felelős gondolkodást vár el, a parancsnokoktól pedig példamutatást és emberséget.

A megyébe egyebek mellett a nyomrögzítési szakterület profiltisztításának és a bűnügyi hírszerzés fejlesztésének tervével érkezett.

Molnár Gábor r. ezredes sajtótájékoztatója
Molnár Gábor r. ezredes sajtótájékoztatója

"Egy olyan humán-hírszerző hálózatot szeretnénk kiépíteni, aminek segítségével az itt elkövetett bűncselekményekről információkat tudunk szerezni. A hálózat lehetőség szerint minél sűrűbb legyen, hogy minél több információ akadjon fenn rajta. Továbbá fontos dolog a bűnmegelőzés, ezen belül is a kommuniákció, a külső-belső kommuniákció, az áldozatvédelem és a sértetti kapcsolattartás." - mondta el a főkapitány.

Címkék: Molnár Gábor, rendőrfőkapitány, Somogy megye, kék hírek