Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy balatonfűzfői lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. január 24-én 13 óra körül a halászati őr tett bejelentést, miszerint a balatonfűzfői kikötő stégjéről ismeretlen tettes úgynevezett „gereblyéző” módszerrel több keszeget fogott.

A helyszínre érkező rendőrök azonosították, majd elfogták és a rendőrkapitányságra előállították az 52 éves helyi lakost, akit - szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgattak ki, valamint lefoglalták az általa használt eszközöket is.

Címkék: balatonfűzfő, vízirendészet, orvhalászat, kék hírek