A rendőrség közleménye szerint 2017. április 21. és 25. között, akkor még ismeretlen elkövetők egy somogyszentpáli ingatlan melléképületéből eltulajdonítottak egy vízszivattyút.

Az adatgyűjtés során beszerezett információk alapján a nyomozók látókörébe került egy 23 éves helyi nő és egy 16 éves kőkúti lány. A rendőrök a bejelentéstől számított pár órán belül elfogták és előállították őket a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyásuk mellett – mindkettőjüket lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók később megállapították, hogy a nőt és a fiatalkorút egy 27 éves férfi bírta rá a bűncselekmény elkövetésére, akit az eljárás során kiskorú veszélyeztetése bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgattak ki.

A Marcali Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvár Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Címkék: víziszivattyú, somogyszentpál, nők, lopás, kék hírek