A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy somogysárdi nő ellen, aki életveszélyes sérüléseket okozott gyermekének. Az ügy adatai szerint 2017. augusztus 8-án a 23 éves nő otthonukban felügyelet nélkül hagyta 11 hónapos kislányát. Ez idő alatt a forrásban lévő kávéfőző tartalma a gyermekre borult, aki ennek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A nyomozók az édesanyát – szabadlábon hagyása mellett - életveszélyt okozó testi sértés bűncselekmény elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyet a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Somogy Megyei Főügyészségnek megküldte.

Címkék: forrázás, somogysárd, életveszély, kék hírek