Az ügy adatai szerint a gyanúsított 2018. január 8-án 12 óra 23 perckor egy siófoki élelmiszerüzlet őrizetlenül hagyott kasszájából a benne lévő készpénzt kivette, majd távozni szeretett volna. A bolt egyik alkalmazottja ezt észlelve megpróbálta a férfi útját állni, aki nagy erővel félrelökte az asszonyt, majd futva elmenekült. Ezt követően az egyik vásárló szintén a 22 éves fiatal nyomába eredt, azonban őt is ellökte, majd végül a lopott pénzzel elszaladt.

A kiérkező rendőrök - az összehangolt adatgyűjtésnek és a beszerzett információknak köszönhetően - a bejelentéstől számított pár órán belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a berhidai lakost, akit lopás miatt a Veszprémi Járásbíróság is körözött.

A nyomozók K. Kálmánt rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - hallgatták ki gyanúsítottként és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címkék: rablás, előzetes, lopás, köröz, Balaton, kék hírek