A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság archívuma a 2017-es évben is bővelkedik furcsa és extrém sztorikkal. Az alábbi gyűjteményben bemutatjuk az elmúlt év "legjeit".

Legtöbb riasztás egy nap alatt

Július tizedikén soha nem látott vihar söpört végig a nyár fővárosának partközeli utcáin és a környező településeken. Ezt követően a tűzoltóknak ötnapi megfeszített munkával sikerült a károkat elhárítani. A vihart követően összesen 746 jelzés érkezett a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító központjába, amelyből 432 beavatkozást a Siófokra, Balatonvilágosra és Karádra vezényelt tíz hivatásos tűzoltó-parancsnokság, három önkormányzati tűzoltóság, tizenegy önkéntes tűzoltó egyesület és két önkéntes mentőszervezet egységei hajtottak végre, a társszervekkel szorosan együttműködve.

2017 legjei

A több száz tűzoltó munkáján felül 314 bejelentett eseményt időközben az önkormányzat, a közút, az áramszolgáltató és a tulajdonosok összefogásával sikerült felszámolni. Példaértékű összefogásnak voltak tanúi a károsult települések lakói, hiszen volt olyan nap, mikor 150 tűzoltó dolgozott a térségben megállás nélkül a lakóházakat megrongáló fák eltávolításán.

A legmeglepőbb riasztás

Homokba szorult egy ember Marcaliban. A város betonkeverő telepén egy dolgozó derékig elmerült a homokban, január huszonötödikén. A férfit nem tudták kihúzni, mert a homok folyamatosan visszaomlott. A bajba jutott mintegy 10 méter magasan felhalmozott homokban merült el. A három méter mély gödörben a mentők az omlásveszély miatt nem tudták megközelíteni a mentendő személyt. A marcali hivatásos tűzoltók mentőkötéllel rögzítették a férfit, majd kéziszerszámokkal szabadították ki a homok fogságából.

2017 legjei

Somogyi az ország legerősebb tűzoltója

Harmadszor adott otthont augusztus 26-27-én a legerősebb tűzoltók versenyének Orosháza. A Toughest Firefighter Alive viadalon hagyományosan a legerősebb és a határaikat legszívesebben feszegető tűzoltók vettek részt. A két nap alatt a több mint száznegyven versenyző – köztük tizennégy somogyi tűzoltó – egy tucatnyi, válogatottan nehéz feladatot oldott meg. A magyar abszolút győztes címet a nagyatádi Horváth Dániel tű. törzsőrmester nyerte el.

2017 legjei

Legtöbb megmentett állat

Sertésólak borultak lángba Lábodon a Táncsics utcában május tizenhetedikén. A faszerkezetű építményekben hetven sertést tartottak. A nagyatádi, a barcsi, a szigetvári hivatásos és a lábodi önkéntes tűzoltókat riasztották a helyszínre, a kárfelszámolást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az egységek több oldalról oltották a lángokat, és az állatok többségét kimentették az épületből. A beomló építményeket erőgépek segítségével elbontották, az ott tárolt szalmabálákat széthúzták, az izzó részeket eloltották.

Fotók: Somogy MKI
Fotók: Somogy MKI


Címkék: legtöbb riasztás, legfurcsább, legek, 2017, katasztrófavédelem, Somogy, kék hírek