A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja azt az idős férfit, aki gépkocsijával el akarta ütni az út szélén kocogó férfit.

A 63 éves vádlott idén év elején egy februári napon Siófokon az autójával közlekedett, amikor meglátta magával szemben az úttest szélén futó sértettet. A vádlott ekkor különösebb indok nélkül úgy döntött, hogy nem kerüli ki a sértettet, hanem a 30-35 km/h sebességgel haladó gépkocsiját szándékosan a sértett felé irányította azért, hogy őt az úttestről leszorítsa. A férfi nem tudott kellő időben az autó elől kitérni, ezért annak oldala a bal térdét súrolta, emiatt könnyű sérülést szenvedett.

Ezután a vádlott még a helyszínt is elhagyta anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a másik férfi segítségre szorul-e.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben és azt, hogy a bíróság tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Címkék: kocogó, vádlott, sofőr, Balaton, kék hírek