A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett férfival szemben, aki idén nyáron kihasználva egy idős asszony korát, ellopta a nyugdíja nő félretett pénzét.

A vádlott - aki tavaly tavasszal szabadult hasonló jellegű bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetésből - a vádbeli időszakban egy kft. alkalmazásában kézbesítőként dolgozott. Idén júniusban munkája során a 87 éves, gyenge fizikai állapotban lévő és bottal járó sértett lakásába kéretőzött azzal az ürüggyel, hogy egy 20 ezer forintos bankjegy felváltását kérje. Az idős asszony a lakásában otthon tartott megtakarított pénzéhez ment, amit a vádlott mindvégig figyelt. Majd miközben a sértett a vádlott kérésére a lakás másik helyiségében papírlapot keresett, a férfi ellopta a nő 200 ezer forintos megtakarított pénzét. 

A vádlott előzetes letartóztatásban várja az ítéletet, vele szemben az ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt.

Címkék: kifoszt, idős, lop, tolvaj, kék hírek